- 2024. október 01.
- Vállalkozásfejlesztés
Szeretettel meghívjuk Önöket az "Egyedi turbófeltöltés vezetőknek- előadás és workshop" című rendezvényünkre, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében valósul meg.
Szeretettel meghívjuk Önöket az "Egyedi turbófeltöltés vezetőknek- előadás és workshop" című rendezvényünkre, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében valósul meg.
Tisztelettel meghívjuk Önt, mint együttműködő partner a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés keretében megvalósuló „Közösen a munkaerő megtartásáért Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében” c. rendezvényre.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vendége volt Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
2024. október 3-án (csütörtökön) indul a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (továbbiakban: NAV) figyelemfelhívó akciója, melynek keretein belül több, mint háromezer vállalkozásnak küldenek tájékoztatást.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felhívása fiatal szakembereknek, szakmai középiskolai képzésben részt vevőknek, főiskolai és egyetemi hallgatóknak.
2024. november 8-án megrendezésre kerül immár nyolcadik alkalommal a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából a Modern Gyárak Éjszakája országos eseménysorozat.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. november 25-29. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lettországba, Rigába. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja költségvetési forrásból.
Kamarák közötti kapcsolatépítést és a gazdasági együttműködés lehetőségeit tárgyalták a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Indonéz Köztársaság Budapesti Nagykövetségének képviselői, egy baráti hangulatú találkozón.
A Magyar Közlöny 96. számában megjelentek az ágazati miniszteri rendeletek a munkaalkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatban.
Az videó összeállításban a magyar csapat legszebb, legemlékezetesebb lyoni pillanatai elevenednek újra.
KKV-k innovációs képességének támogatása pályázat (GINOP Plusz 2.1.3-24) keretösszege 2024-ben 40 milliárd Ft, 2025-ben pedig 35 milliárd Ft, tehát erre a pályázatra 75 milliárd Ft keretösszeget különítettek el.
A Design Terminal pályázati felhívása startupok számára, mesterséges intelligencia alkalmazását elősegítő vállalkozásfejlesztő programban való részvételre, az üzleti folyamatok és a versenyképesség fejlesztése érdekében.
Megjelent a Zöld átállás: Nem egyértelmű a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz hozzájárulása című, 14/2024. sz. számvevőszéki különjelentés, amelynek elkészítését Joëlle Elvinger számvevőszéki tag irányította.
Az MKIK Gazdaság-és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) 2024 augusztusi tájékoztatója.
2024. július 1-jével kezdetét vette a magyar uniós elnökség, így ez év II. félévében az Európai Unió Tanácsának elnökségét az EU tagállamaként Magyarország látja el.
A Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság (továbbiakban: Republika Srpska) Beruházási és Fejlesztési Bankja a Republika Srpska kormányával együttműködve, valamint Milorad Dodik, a Republika Srpska elnökének támogatásával kétnapos befektetési rendezvényt szervez „Invest Srpska” címmel 2024. november 12-13. között.
Sikert hozott a szeptember 10. és szeptember 15. között lezajló, Szakmák Olimpiája néven is elhíresült WorldSkills Lyon 2024, ugyanis a 25 magyar versenyző, 21 versenyszámban 1 arany, 2 bronz és 12 kiválósági éremmel tért haza.
Az Afrikáért Alapítvány 2022-ben megalkotta a Magyar-Afrika Hét koncepcióját, és úttörőként megszervezte az első olyan multiszektorális, tematikus rendezvénysorozatot, ahol a gazdasági, diplomáciai, tudományos, nemzetközi fejlesztési, humanitárius és kulturális szinergia kapta a főszerepet.
LED panel gyártó és forgalmazó, illetve indulnak nemzetközi tendereken.
Az MTA Debreceni Területi Bizottsága (DAB), a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és az INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség közösen Észak-Alföldi Innovációs Díj pályázatot hirdet az innovatív technológiában és/vagy termékfejlesztésben kiemelkedő vállalkozások számára.
Forum Agenti Ügynöktalálkozó Milánó
Az USA Közlekedés Biztonsági Hatósága (TSA) ez év augusztus 20-án szigorította a légi fuvarozásban érkező áruk biztonsági feltételeit (cargo security directive 1544-24-02). Augusztus 29-én Kanada hatósága követte az USA intézkedését.
A bécsi Sri Lankai Nagykövetség elküldte tájékoztató anyagát a sri lankai befektetési lehetőségekről.
Az ukrán nagykövetség privatizációs befektetési lehetőségekről adott tájékoztatókat.
2024. augusztus 8-án megjelentek az ESG tanácsadókat oktató intézményként történő akkreditálás részletes eljárási szabályairól, illetve az akkreditációs eljárással kapcsolatos követelményrendszerről szóló rendeletek a Magyar Közlöny 80. számában.
A Munkavédelmi Hatóság 2024. évi országos hatósági ellenőrzési tervében meghatározásra került a fémipari tevékenységek munkavédelmi célvizsgálata.
A ROMUSZ az Ön által képviselt Társaság székhelyének/telephelyének térségében biztosít díjmentes lehetőséget munkáltatók részére annak érdekében, hogy bemutathassák a romák foglalkoztatására irányuló társadalmi innovációs programjukat.
A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett verseny augusztus 15-én immár 23. alkalommal indul útjára, ahol a pályázók 30 különböző kategóriában szállhatnak versenybe.
Az AGROEXPO Izmír egyike a világ legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításainak, amelyet 20. alkalommal rendeznek meg.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara utánajárt az egyetemes szolgáltatásból kizárt vállalkozások problémáinak.
Augusztus 1-jén hatályba lépett a mesterséges intelligenciáról szóló európai jogszabály, mely a világ első átfogó rendelete a mesterséges intelligenciáról.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara idén kiemelt figyelmet szentelt a kézműves vállalkozásoknak a Panyola Feszt Kézműves utcájában. Az esemény nem csupán a fesztiválozók számára kínált különleges élményt, hanem egyedülálló lehetőséget biztosított a helyi kézműveseknek is, hogy bemutassák munkáikat és új kapcsolatokat építsenek ki.
A Mentorállás Program azzal a céllal jött létre, hogy a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiatal felnőtteket a nyílt munkaerőpiacra segítse, ahol értékteremtő, hasznos tagjai lehetnek a többségi közösségnek.
A KKV-k innovációs képességének támogatása pályázat célja a mikro- és kisvállalkozások, különösen az innovációt eddig nem végző vállalatok versenyképesebbé tétele a KFI kapacitásaik és technológiai színvonaluk javításával, technológiatranszfer valamint innovációs szolgáltatások biztosításával.
2024. július 1-jétől csak a DRS-rendelet szerint hozhatók forgalomba a kötelezően visszaváltható termékek.
A karbonvám mechanizmus (CBAM- Carbon Border Adjustment Mechanism) egy klímavédelmi intézkedés, melynek célja, hogy a jelenleg is érvényben lévő kibocsátáskereskedelmi rendszert („EU ETS”) kiterjessze a harmadik országokból importált, magas károsanyag-kibocsátással járó termékekre, amelyekre így a jövőben karbonvámot kell majd fizetni.
A 181/2024. rendelettel módosította a kormány az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény mulasztási bírságra vonatkozó egyes passzusait.
2023. június 29-én hatályba lépett az erdőirtáshoz és az erdőpusztuláshoz kapcsolódó egyes áruk és termékek uniós piacon történő forgalmazásáról és Unióból történő kiviteléről szóló 2023/1115/EU rendelet (EUDR), amely 2024. december 30-ától a vállalatok jelentős részére is fontos átvilágítási kötelezettségeket ró.
A Széchenyi Kártya Program MAX+ 2024 júliusától változatlan termékportfólióval folytatódik, biztosítva a hazai kis-és középvállalkozások számára a legkedvezőbb feltételrendszerű, rugalmas fizetési lehetőséghez való hozzájutást. A Széchenyi Kártya Program létrejötte óta több, mint ötszázezer ügylet valósult meg 8300 milliárd forint értékben.